Bárhogy is fáj

Bárhogy is fáj, el kell engedjelek téged…
Pedig most is meghalnék én teérted…
Fáj, hogy én nem jelentek annyit, mint te nekem,
S soha nem is akarsz együtt lenni velem.

Miért kellett léggömbökből várat építenem?
S egy olyan nőt szeretni, kinek lényem semmit sem jelent?
Miért van, hogy csak szenvedés jut nekem?
Miért nem fogja meg az én kezem?

Fáj, hogy nem szeretsz úgy, mint én téged,
Fáj, hogy szinte meghalok mindjárt érted…
Megőrülök, lelkem felzokog most is,
Mert csak te kellesz nekem, éltemben, s a holtig.

S ha egyszer meghalok, tudd meg, szerettelek téged.
Mindent feladtam volna, csak is érted.
De nem kellettem neked, és sosem kellettem,
Nem ébredtél reggel az ágyamban, mellettem.

Nem csókoltál, s nem néztél fénylő barna szemeddel,
Nem simogattál, selymes, puha kezeddel…
Nekem csak a vágy jutott, hogy melletted élhessek én,
Csak a vágy maradt, mert meghalt a remény...

2015. augusztus 24 (Egész nap)