Istenem, most újra hozzád fordulok én

Elmúlt már sok éve, hogy találkoztunk,
Egy pillanat alatt összebarátkoztunk.
De aztán én beléd szerettem,
Te melletted sokat nevettem.

Fájt a szívem, mikor nemet mondtál…
Bennem mindent leromboltál.
De aztán újra kibékültél velem,
Újra jókedvűen mondtad a nevem.

S én mit éreztem, legyűrtem magamban,
Bárki kérdezte, szeretlek-e, vadul tagadtam:
Nem szeretlek már, csak barátok vagyunk,
Mi egymásnak csak törődést adunk.

S közben te mást kezdtél el szeretni,
Mással kezdtél sokat nevetni.
S bár megmaradtál nekem titkon barátnak,
Már nem tápláltam reményt a boldogságnak.

Ó, hogy szenvedtem, s mennyire fájt!
Szívembe a fájdalom egy nagy lyukat vájt.
Mit megadtam volna, ha enyém lehetnél,
Foghatnám a kezed, velem ébrednél.

De te mást szerettél, s mást öleltél,
Mellette végre nem szenvedtél.
A pici lánynak is jó apja volt,
Köztetek családi béke honolt.

S akkor valami újból megváltozott:
Ez a fiú téged messzire dobott.
Összetörte gyémánt szívedet,
Porba tiporta gyönyörű lelkedet.

Szeretnélek én boldoggá tenni,
Veled élni, együtt ébredni.
Milyen jó lenne, ha csókolhatnálak téged!
A csillagokat is lehoznám én érted.

Istenem, most újra hozzád fordulok én:
Ne hagyd, hogy elhagyjon engem a remény.
Add nekem őt, mert csak vele tudnék boldog lenni,
Mellette szeretnék reggelente ébredni.

Vigyáznék rá és megbecsülném őt,
Ezt a jóságos, kedves, gyönyörű nőt.
Sírva kérlek újra, add őt nekem,
Add, hogy ő itt legyen velem!

2016. július 22. 14:45