Már nem számít, mit érzek...

Már nem számít, mit érzek irántad,
Csak azt tudom, hogy elemészt a bánat.
Így is, úgy is elvesztettelek,
Mégha ténylegesen el nem is engedtelek.

Sírni tudnék, de nem tudok,
Csak érzem, mindjárt megbolondulok.
Miért nem születtünk boldogságra?
Miért kárhoztattunk a kínzó magányra?

Miért? Miért? Miért? - csak ez jár a fejemben,
S egy nehéz követ érzek a lelkemben.
Nem az fáj, hogy nemet mondtál nekem,
Hanem az, hogy nem leszel már velem.

S ha beszélünk is, vagy valahol találkozunk,
Egymás nyakába már nem borulunk.
Csak zavartan köszönünk egymásnak,
S nem adunk utat a fénylő ragyogásnak.

Ordítani tudnék, úgy fáj a lelkem!
Hevesen dobog a gondolatra az én szívem!
Neked mégrosszabb lehet, te is szenvedsz nagyon,
Az egyedüllét számodra a legnagyobb vagyon.

Hát légy egyedül, ha ettől lelked rendbe jön,
Találjon rád a boldogságözön!
De ha egyszer rád találok újra,
Nem akarok emlékezni a múltra.

2010. augusztus 18 (Egész nap)