Már nem vágyom a csodára

Már nem vágyom a csodára,
Csak a felhőtlen boldogságra.
Nem fogok már lábra állni,
Kár is erre hiába várni.

Mi lett volna, ha ép embernek születek?
Talán most is boldogan nevetek...
Mi lett volna, ha tudok járni?
S nem kellett volna a csodát várni!

Mert vártam én, de mindhiába,
Így nem leltem a boldogságra.
Folyton csak siránkoztam,
S a lehetetlent vágyakoztam!

Miért nem tudok én járni?
S az utcán egyedül sétálni?
Minek ez a két láb? - kérdeztem magamtól,
S lelkem gyötrődött a bánattól.

Ma már elfogadtam magam, annak aki vagyok,
Hisz' nem tudok más lenni, hiába akarok.
Már nem vágyom én a csodára,
Csak vágyom én a boldogságra!

Mi jelenti a boldogságot?
Ki beteljesít minden álmot!
Persze csak mi valóra váltható,
Mert ki vagyok, jól csak szívvel látható.

2009. június 09 (Egész nap)